Steve Drivon, az amerikai Washboard Wizardz együttes washboardosa:
A Washboard Wizardzban mindenki komplett őrült, de talán Te vagy a legnagyobb zenebohóc. Műsoraitok hihetetlenül humorosak, de közben zeneileg abszolút professzionálisak. Miért ezt a stílust választottátok? Egyszerűen valamikor megálltatok a fejlődésben és megmaradtatok idétlen kamasznak (noha közelebb vagytok a hatvanhoz, mint az ötvenhez), vagy az önfeledt bohóckodás és jókedv a közönség felé közvetített üzenetetek?
Hogy miért ilyen a stílusunk? Ó, erre nagyon könnyű válaszolni: azért, mert olyanok akarunk lenni, mint a Bohém Ragtime Jazz Band! Na jó, komolyan: a fellépéseink nagyrésze vásárokon (mint Magyarországon a BNV – I. T.) és fesztiválokon zajlik. Itt minden, amit a közönség lát, hall és érez, nagyon nagy, nagyon színes, nagyon hangos és nagyon erőteljes. Egy ilyen kis zenekarnak, mint a Washboard Wizardz, meg kell találnia a módját, hogy mindezeknél több lehessen. Általában nem mi vagyunk a főműsor, sőt, sokszor csak azért látnak-hallanak minket az emberek, mert éppen mellettünk mennek el valahová. A leggyorsabb módja, hogy, akár csak egy kis időre, felkeltsük bárki figyelmét, hogy ha viccesen nézünk ki és vicces dolgokat csinálunk a színpadon. Ráadásul a vicces dolgokat mindenki szereti, de a zenénk nem tetszhet mindenkinek, ezért a zenét is viccessé tesszük. És igen, mindannyiunknak jó érzés bohócnak lenni, de azt talán mindennél fontosabb tudni, hogy a közönség nem jön el minket még egyszer meghallgatni, ha az előadás nem nagyon magas színvonalú és profi.
Azt hiszem, a világ néha túl komoly és ha segíthetünk, hogy az embereknek egy kicsit boldognak érezzék magukat, akkor jó dolog vidám bohócnak lenni. Elmondom a kedvenc viccemet, ami önmagában meg is válaszolja a kérdésedet, hogy miért maradtunk „bohóckorúak”: Amikor kisfiú voltam, anyám megkérdezte, mi akarok lenni, ha felnövök. Zenész, mondtam én. „Sajnálom, a kettőt nem lehet egyszerre”, válaszolta anyám. Így aztán úgy döntöttem, zenész leszek, s nem nőttem fel soha.
Régebben harsonáztál, sőt, a Wizardz egyik tagjával, a bőgős Bill Reinhardttal együtt az 1998-as Bohém Fesztiválon már játszottál a Port City Jazz Band tagjaként. Mit tapasztaltál, mi a fő különbség a magyar és az amerikai közönség között?
Ó, mi imádjuk a magyar közönséget! Amerikában egyike vagyunk a sokezer zenekarnak, akik mind régi amerikai zenét próbálnak játszani. Ez a legtöbb amerikai számára nem túl érdekes. Amikor a ti országotokba megyünk, ott viszont mi vagyunk az az amerikai zenekar, amelyet te kiválasztottál, hogy bemutasd őket a közönségednek. Sztárt csinálsz belőlünk. A nézőterek tele vannak, s azért jönnek az emberek, hogy minket halljanak. Na, ez nekünk nagyon különleges. Köszönet érte!
Mi tud lekötni a zenén kívül?
Az életem teljes és csodálatos. Mondhatom, hogy a feleségem, Robyn, aki eljön velünk a 2010-es magyarországi turnéra is, 25 évi házasság után még mindig leköti az érdeklődésemet. A gyerekeink szépen élnek, az unokáink csodálatosak. Személy szerint a zenén kívül talán legjobban azt élvezem, ha a Robyn 1958-as Mercedes 220S-ét bütykölhetem és imádok repülőmodelleket építeni és reptetni. Látod, tényleg nem nőttem fel.
A Washboard Wizardzról (USA) bővebben
a Bohém Fesztivál honlapján (fényképek, mp3-ak, videók is):
Washboard Wizardz (USA)
Utolsó kommentek