Bohémélet

Az alábbiakban a Hot Jazz Band vezetőjével röviddel a Kossuth-díj 2015. március 15-i átadása után készült és a Bohém JazzMagazin 2015 áprilisi számában megjelent interjút közöljük teljes egészében. Jó étvágygerjesztő lehet a Hot Jazz Band 2015. október 16-i jubileumi koncertje elé (amire jegyek korlátozott számban még itt kaphatók).

Az alábbiakban a Vizin Viktóriával a Bohém JazzMagazin 2014 októberi számában megjelent interjút közöljük teljes egészében. Jó étvágygerjesztő lehet a 2015. február 26-i Bohém-gála elé (amire jegyek itt).

AZ OPERA NEM ELÉG
avagy teljes kapacitás a színészetben és énekművészetben

Vizin Viktória kecskeméti származású mezzoszoprán operaénekes, jelenleg Chicagóban él. A világ legnagyobb operaszínpadain arat sikereket, fellépett már a minden művész számára álomként kezelt New York-i Metropolitanben és a Carnegie Hallban is, de gyakran jár haza is. A Bohém Ragtime Jazz Banddel 2015. február 26-án Budapesten a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hnagversenytremében ad gálaestet La femme fatale (A végzet asszonya) címmel. A koncert előkészítését és a közös munkára való felkészülést nyáron már megkezdtük, ezért az alábi emailes interjúban szereplő kérdések némelyikére tudtam, de legalábbis sejtettem a választ. Ennek ellenére Viki meg tudott lepni néha, nem csak a válaszokkal, de egy-egy kérdés rá jellemző megközelítésével. Csupaszív, csupa energia, vibráló, öntudatos, de mégis szerény hölgy, akire amúgy is érdemes odafigyelni, a színpadon pedig végképp. Nekünk, Bohémeknek is fel van adva a lecke a közös munkával, de hát éppen ettől lesz izgalmas a koncert...

A múlt hétvégén (2013. március 22-24.) Kecskeméten lezajlott a XXII. Bohém Fesztivál. A vasárnapi délelőtti zárókoncert is teltházas volt, az állva tomboló tömeget nem fogjuk elfelejteni, de mások sem, úgy tűnik. Catherine Russell (USA) és a svájci bluesbanda (Marco Marchi & the Mojo Workers) tagjai egyaránt úgy nyilatkoztak, hogy életük egyik legjobb fesztiválélményén vannak túl, a japán Ken Aoki élete legszebb napjainak nevezte a kecskeméti hétvégét, a német Herbert Christ pedig azt írta, hogy 50 éve van színpadon, de ilyen fantasztikus közönséggel még nem találkozott. Alább néhány kép és videó, hogy megmutassuk, nem a levegőbe beszéltek a fellépők:

Karácsony előtt nagyon szép levelet kaptunk az egyik rajongónktól, aki gyakorlatilag minden koncertünkön ott van már néhány éve. Mivel hozzájárult, hogy közzétegyem a levelét, örömmel megteszem, íme:

A Bohém JazzMagazin ősszel indult "Rég hallottunk róla" c. sorozatában Füstös-Simon Zsuzsanna olyan zenészekkel beszélget, akik régebben napi szereplői voltak a hazai klasszikus jazzéletnek, de mára valamiért eltűntek a rivaldafényből. A decemberi számban (amely jelen poszt közlése után néhány nappal jelenik meg) ezúttal Szőke Péter, a Hot Jazz Band egykori tagja az interjúalany. Mivel Péter életpályájának van egy, a szeretet ünnepére erősen rímelő területe, ezzel az interjúval kívánunk mindenkinek hosszantartó Boldog Karácsonyt!

Az egyszemélyes mértékadó rovat, a Jazz Lives Blog tulajdonosa-szerzője, Michael Steinmann mindenütt ott van, ahol valami történik jazz-ügyben. Ha teheti, utazik máshová is, de ami lakóhelyén, New Yorkban fontos, az nem maradhat rejtve kamerája előtt. New Yorkban kétszer, Angliában egyszer találkoztam vele. Szent őrült, született dokumentarista, mindent rögzít, mindenről beszámol. Neki köszönhetjük azt is, hogy a 2012. április 20-án, 84 éves korában elhunyt Joe Murányi emlékére zenészbarátai által szervezett kétórás rendhagyó megemlékezés szinte teljes egészében elérhető a YouTube-on. Az alábbiakban a hat videó következik, mindegyikről némi előzetes magyarázattal. Sajnos a szövegek helyenként alig érthetők még az angolul jól tudók számára is. Mindenesetre a szöveges emlékezések mellett sok az érdekes zene, valamint ritka fényképek, videófelvételek is láthatók a megemlékezésen. (Időpont 2012. május 27. kedd 19 óra, helyszín a St. Peter Church, Lexington Avenue, Manhattan, New York.)

Mint arról már sok helyütt olvashatott mindenki, Joe Murányi, a Louis Armstrong All Stars utolsó klarinétosa 84 éves korában, 2012. április 20-án New York-ban elhunyt. A BohémBlogban ugyan nem írtunk Joe bácsi halálhírekor, de az MTI-nek és számos sajtóorgánumnak leadtuk a szomorú hírt, ami meg is jelent a magyar médiában. Azt, hogy Joe Murányi nem csak nekünk, magyaroknak jelentett sokat, bizonyítja, hogy nekrológot közölt róla a The Washington Post, a The New York Times és a londoni The Guardian is. (Az Armstrong-hagyatékot kezelő Ricky Riccardi Joe halála kapcsán íródott blogbejegyzése itt található, magyarul a JazzMa internetes újság nekrológját érdemes elolvasni. A Bohém JazzMagazin emlékező írása jelen blogbejegyzés végén olvasható.)

Még négy nap és itt a huszonegyedik. Ragtime, jazz, de idén leginkább boogie-woogie. A Boogie-woogie Nights alcímre hallgató Bohém Fesztiválon a 2012. március 23-25-i hétvégén Kecskeméten itt lesz a (szerintem) legkiválóbb jazzhegedűs, az ausztrál Mosógép Gyurka (igen, George Washingmachine), lesz templomi blues- és gospelkoncert (régi jó ismerősünk, a német trombitás Herbert Christ és a skót orgonista Fraser Gartshore tálalásában), ifjú amerikai ragtime-os (Will Perkins), meg a Bohémek és a fővárosi "swingmanusok". Lesz jam session, swingtánc, de leginkább boogie-woogie. A rock'n'roll őrületre hajazó hangulatról a német Frank Muschalle Trio és a Dániel Balázs Trió gondoskodik, illetve néhány, a színpadon extázisba kerülő boogie-táncos. Pontos program itt: www.bohemfesztival.hu

Kedvcsinálóként álljon itt Füstös-Simon Zsuzsanna Dániel Balázzsal készített interjúja, ami a Bohém JazzMagazin februári számában jelent meg:

Ja, hogy nem tudja a kedves Olvasó, kicsoda Scott Robinson? Hm, elég baj, de bepótolható hiányosság. Most különösen, mert 2012. február 20-án Budapesten lesz, s a Bohém Ragtime Jazz Banddel játszik ez a különc amerikai jazzfigura – aki egyébként a világhírű Berklee történetének legfiatalabb professzora volt, többszörös Grammy-díjas, zenélt Ella Fitzgeralddal, Chet Bakerrel, de Elton Johnnal is. Ja, és klarinétos-szaxofonos létére kornettezni is fog, de kedvenc hangszere a tárogató...

Bohém Klub EXTRA Scott Robinsonnal
Időpont: 2012. február 20. hétfő 20-22h
Helyszín: Kultea (Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, Óbuda, 1036 Budapest, Korona tér 1., tel.: 212-1245 – az Óbudai Társaskörrel szemben, a volt Krúdy-házban)
Belépők a Bohém Webáruházban csak február 15-ig kaphatók!

Január végén villámlátogatást tettünk Német(al)földön: négy nap alatt öt Bohém-koncertet abszolváltunk, az elsőt a kiváló boraira büszke Rajna-parti Oestrich-Winkelben (tiszta Kiskőrös, csak folyója van), utána négy koncertet Hollandiában. Arrafelé is mindig jó hangulatúak a koncertek, az ilyen párnapos turné (a kevéssé rázós utak ellenére is) jól összerázza a csapatot, de egy-két dolgon azért minduntalan elgondolkodunk – s mostanában már derék vendéglátóink is.

Joe Murányi, a Louis Armstrong All Stars utolsó klarinétosa, Roy Eldridge és minden fontos klasszikus jazzmuzsikus zenésztársa, itthon mindenki Joe bácsija ma, 2012. január 14-én 84 éves.

Boldog születésnapot, Joe! Vagyis Happy Birthday, ha úgy tetszik! Végül is amikor beszéltünk, akkor is sokszor váltottál angolra. Főleg, ha zenéről volt szó, vagy az utóbbi időben, ha a betegségedet, a nyavalyáidat taglaltad. De tavaly, mikor egyszer-kétszer felhívtalak, meglepően jól beszéltél magyarul, akkor is magyarul akartál válaszolni, amikor direkt angolul kérdeztelek. S bizony még az orvosi szakszavak egy részét is tudtad magyarul. Nem tudom, mennyire tudsz most ünnepelni, de jó lenne, ha elfelejtenéd egy kicsit azt a kórházi intenzív osztályt, ahol már négy hete vagy.

Ez a poszt tulajdonképpen részlet a Bohém JazzMagazin első számából, de aktualitása miatt talán érdemes a BohémBlogban is publikálni, íme:

Aki régóta, de legalábbis néhány éve követi a tevékenységünket, az tudja, hogy karácsony előtt minden évben jótékonysági koncertet rendezünk egy arra érdemes és segítségre szoruló egyesület, alapítvány, társaság javára. Az est bevételét az eddigi évek során többnyire kecskeméti, vagy környékbeli szervezetek kapták, ez idén sem lesz másképp. A kedvezményezett most az M. Bodon Pál Zeneiskoláért Alapítvány lesz. A koncertre most először nem decemberben, hanem novemberben (15-én) kerül sor.

Tudtam mindig is, hogy Louis Armstrong 1966-os budapesti koncertjére a Népstadionban 80 ezer ember volt kíváncsi és ez azóta is világcsúcs. (Sőt, Studer Béla barátunk minden találkozásunkkor elmondja azt is, hogy a koncert után Armstrong a Kispipába sietett, hogy Seress Rezsőt hallhassa. Biztos volt Szomorú vasárnap is...) Való igaz, hogy jazzkoncertre sehol többen élőben nem zsúfolódtak össze, de az áprilisi kecskeméti Bohém-klub után egy adaton mégiscsak feltétlenül módosítanom kell: odajött ugyanis a klub előtt egyik leghűségesebb "hívünk", Csuthiné Zsuzsa, s elhozta a saját, az Armstrong-koncert óta féltve őrzött belépőjét és műsorlapját. És ebből kiderül, hogy a koncert 1965. június 9-én volt! Minden további szöveg helyett álljon itt a műsorlap négy oldalának és a belépőjegy két oldalának fényképe. Zsuzsának pedig köszönjük!!!

A hét első felében Nógrád megyében jártunk a Bohém Trióval. Ifjúsági koncerteket adtunk, amire kidolgozott koreográfiánk van, tudjuk, hogy mit lehet 45 percben elmesélni és elzenélni a jazzről és a ragtime-ról úgy, hogy érdekes is legyen, kerek is legyen, s jól is érezze magát a közönség. Azért mindig újítunk valamit. Most éppen megtáncoltattuk a közönséget.

Nimes-ből egyből Laurisba kellett volna mennünk, de meggyőztük a turné szervezőjét, vendéglátónkat, a Hot Antic Jazz Band vezetőjét, Michel Bastide-ot, hogy útközben tegyünk kitérőt a Pont du Gard felé. Ez a rómaiak által épített mintegy 50 km-es, Nimes-et egykor ellátó vízvezeték leglátványosabb része, a világörökségként is számontartott 3 emeletes híd a Gard folyó fölött. (A közeli Avignon-t ezúttal kihagytuk, ott jártunk a zenekarral 16 éve. Azért a pápai palotát láttuk az útról.) A kerülőt nem bántuk meg, bár Laurisban sem lett volna éppen rossz elidőzni egy kicsit többet.

Némi késéssel folytatom a beszámolót, mert a tömény "turistáskodásban" nem jutottam se wifi-hez, se levegőhöz, ezért már itthonról, egy nógrádi turné után fejezem be a rövid francia turné második és harmadik napjáról szóló útibeszámolót. A Riviéráról Nimes-be mentünk, ami Kecskemét nagyságú város ugyan, de 2000 éves római emlékeinek köszönhetően a mi kis szűkebb hazánknál jóval városiasabb. A 800 fős városi színházban játszottunk egy jótékonysági esten. A bevétel a Nimes környéki értelmi fogyatékosok idősebb kori életét hivatott segíteni: az alapítvány létrehozója a családjuk segítségére szoruló fogyatékosok segítését tűzte ki célul, arra az időszakra gondolva, amikor már családi segítség nélkül, egyedül maradnak a sérültek. A cél nemcsak nemes, de az alapítvány sikeres is. Eddig 24 jazzkoncertet szerveztek, mindet teltházzal, óriási bevétellel, s több olyan üzemet hoztak létre, ahol a fogyatékosok dolgozni tudnak (kerámia emléktárgyakat, és hasonlókat gyártanak), valamint felépítettek 28 lakóházat (mintegy a fogyatékos idősek családi otthonaként), amiket aztán a helyi önkormányzatok üzemeltetnek.

Szinte véget sem ért a Bohém Fesztivál, pihenés helyett máris kisbuszba ültünk, s utaztunk közel 1500 km-t. Végül is pihenésnek is beillik az utazással együtt ötnapos francia turné, legalábbis az első állomás, a Saint Tropez melletti Sainte Maxime-ban ma délelőtt készített képeim ezt sugallják (beballagtam a központba hajat vágatni, s útközben kattogtattam a telefonomat). Valóban, itt talán sikerül kipihenni a fesztivált valamelyest. Első nap itt játszunk, aztán Nimes-ben a Városi Színházban egy nagyszabású gálaesten, végül a Lauris-i jazzklubban. A hotel közvetlenül a tengerparton van, százágra süt a nap, szinte nyár van. Íme, egy kis étvágygerjesztő:

A Bohém Fesztiválok zárókoncertje mindig nagyon jó hangulatú, de egy kicsit szomorú esemény is. Jó, mert minden fellépő játszik, sok a közös zenélés, ad hoc csapatok alakulnak a koncert folyamán, de rossz érzés is, hogy máris vége az egésznek, és mindenki hazamegy, nem is halljuk talán már többet ezeket a nagyszerű zenészeket... Azért vigyázat, ha valaki nem állítja egy órával előre az óráját, az lemarad a koncert első harmadáról is (igen, akkor van a nyári időszámítás kezdete!).

A sort szokás szerint mi nyitjuk házigazdaként a Bohémekkel, de nem árulok el nagy titkot: Morten Gunnar Larsent és Butch Thompsont, a New Orleans-i stílusú zongorázás két nagyágyúját is színpadra hívjuk majd magunkhoz egy kicsit. Minket aztán az öt zongorista követ, egyedül, ilyen olyan összeállítású duókban, az előbb említett kettőhöz, ugye, a kanadai Mimi Blais, az ameriaki Adam Swanson és az olasz Paolo Alderighi (képen fent) csatlakozik. Utóbbi arra is feni nagyon a fogát, hogy a mi Korb Attilánkkal eljátsszon egy duót. Morten és Butch Amerikában három éve mindenesetre így játszottak együtt:

A mindenféle vegyes zongorázások után jön a New Orleans-i jazzt legmagasabb fokon űző francia csapat, az Éjjeli Baglyok (akik tavaly még Fafejűek, The Wooden Heads néven futottak), de a végén hozzájuk is csatlakozik néhány ember egy záró jam session-re. Akár még valami olyasmi is kisülhet belőle, mint a 2009-es Bohém Fesztivál sztárparádéján:

A szombat estét az előcsarnokban 18.20-tól Paolo Alderighi vezeti fel, de este héttől a színházteremben beköszönt New Orleans szelleme: a képen látható ifjú francia bőgős, a zseniális Sebastien Girardot és párizsi csapata, az Éjjeli Baglyok (The Night Owls) szerintem Európa túlzás nélkül legjobb New Orleans-i jazzt játszó csapata. Két éve hallottuk őket Davosban, de amit ők tudnak, azt senki, de legalábbis nagyon kevesen. Atombiztos stílusismeret, atombiztos lüktetés, nem rohannak, nem hangoskodnak, csak élvezik az egészet, nagyon-nagyon zenei és nagyon "cool", amit csinálnak. A dobosnak (Guillaume Nouaux) szerintem nincs párja, Jerome Etcheberry úgy viszi a zenekart tüzes trombitajátékával, ahogy kell, szóval én már nagyon várom (már csak egy hét!). S hozzájuk csatlakozik a szombat délelőtt már megcsodált Butch Thompson, aki nem csak zongorista, hanem klarinétozik is (a franciák kvintettben jönnek, pont a zongora és a klarinét hiányzik a zenekarból). Ráadásul Butch a legjobb helyen tanulta anno ezt a stílust, mert a New Orleans-i zene szentélyében, a Preservation Hallban játszott rendszeresen fiatalkorában, zongoristaként és klarinétosként egyaránt. Nem egyszer mentorával, a legendás George Lewis-szal is fellépett. Ők együtt a 110 évvel ezelőtt (1901. augusztus 4-én) született Louis Armstrong, és Lajos szülővárosának, New Orleansnak emlékét idézik majd.

A szombat délután a kamarajazz jegyében szokott eltelni a Bohém Fesztiválon. Tulajdonképpen most sem lesz ez másként, de két alapvető változás mindenképpen lesz az előző évekhez képest: az internetes közvetítés miatt a színházteremben kerül sor erre a koncertre is (most mind az 5 koncert itt lesz), s ráadásul a kamarajazz-koncert a Liszt-év okán erősen zongoraszagúvá fajul.

A szombat délelőtt hagyományosan a Zongorashow jelentkezik: vagyis a fesztiválon szereplő zongoristák váltják egymást a hangszernél. Idén a Liszt-év kapcsán minden eddiginél több, öt zongorista jött el a világ legjobb 10 ragtime-zongoristájából, közülük a legfiatalabb, az előző nap már kicsit bemutatkozott Adam Swanson fog kezdeni. Négy éve így játsoztta a Tiger Rag-et a Bohém Fesztiválon:

2011. március 25-én (vagyis kilenc nap múlva) megkezdődik Kecskeméten a jubileumi Bohém Fesztivál, éppen a huszadik. S két további évforduló teszi idén az ország legbarátságosabb jazzfesztiválját még ünnepibbé: Lajos Armstrong 110. születési évfordulója, és (bármilyen meglepő) Liszt Ferenc bicentenáriuma. Hogy az utóbbinak mi köze a ragtime-hoz és a jazzhez? Nagyon is sok, de ez majd leginkább a szombat délutáni koncertből fog kiderülni, ám a mai blogbejegyzés a péntek esti koncert beharangozója elsősorban. Lássuk hát:

Gyorsan egy rövid befejezés a New York-i út végéről, aztán jöhetnek a képi anyagok: 213 fotó és többek között néhány Joe bácsis videó...

Az utolsó teljes nap (nov. 23.) estéjén lementünk a Sofia's Hotel Edison pincekávéházába (itt játszott Miles Davis is egy ideig egykoron), hogy meghallgassuk a Vince Giordano and the Nighthawks nevű zenekart, ami Amerika legjobb '20-as, '30-as évekbeli tánczenéjét játszó zenekara. Egy kis big band, olyasmi, mint a Bratislava Hot Serenaders, csak Vince-nek van a világon a legnagyobb kottatára ilyen művekből, és gyakorlatilag mindig blattolnak. Bemondja, hogy hányas számú kottafüzet hányas dalát keressék ki, aztán egy-két-há'-négy...

Csak gyorsan, távirati stílusban a mai történésekről: a délelőtt, sőt a délután egy része a vásárlásé és a pihenésé volt, aztán egy kiadós vacsora után ki-ki ment a dolgára. Karacs Feriék a Carnegie Hallba gospel-koncertre (amire két nappal ezelőtt ajándékba kaptak egy hölgytől három jegyet, amikor nekik már nem jutott a Zukerman-koncertre), én pedig a Carlyle Hotel felé vettem az irányt, ahol a Woody Allen Band játszik.