HTML

Bohémélet

A Bohém Ragtime Jazz Band tagjainak (fő- és albohémek) mindennapi bohémságai és komolyságai, globális titkok a klasszikus jazz világából

Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com

Utolsó kommentek

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Benkó, az All Star?

2009.01.13. 18:48 főbohém

A Benkó Dixieland legutóbbi hírlevelében Sanyi (a régi ismeretség okán engedtessék meg így emlegetnem), szóval dr. Benkó Sándor ajánlja bizonyos Nagy Ákos újságíró cikkét, amelyben ő maga nyilatkozik erről-arról. Sanyi az interjú utolsó kérdésére („Ha összeállna itthon egy dixieland szupergroup, lehetne olyan népszerű, mint lett a Benkó?”) ezt válaszolta: „Nehéz megjósolni, de nehéz lenne 50 éves történetünket pár év alatt behozni. Megváltozott a világ, sok korábban kihasználható lehetőség ma már nem létezik. Nagyon tehetségesek a fiatalok, de a média hatalma nem a minőségi produkciókat karolja fel. Hulló csillagok születnek többnyire, azokkal viszont nehéz értékes csapatot építeni. Arról nem is beszélve, hogy ma még a szupergroup több tagja a Benkó Dixielandből kerülne ki.”

Ne menjünk bele a közbülső mondatok mélyebb többértelműségének taglalásába, koncentráljunk az utolsó mondatra, mert világos, hogy Benkó Sanyi szerint egy magyar dixieland-válogatott gerincét ők adnák. Na, ezzel vitatkoznék...

Először is: a dixieland elég tág fogalom. Benkóék dixielandje az angol mintán alapuló, kissé vendéglátós beütésű dixielandre hajaz, ők maguk is gyakorta emlegetik elsőszámú inspirációként Chris Barbert, Acker Bilket és a többi angol öreget. Az általuk játszott stílusnak nem sok köze van az „igazi” amerikai dixielandhez, Eddie Condonhoz, Muggsy Spanierhez, Wild Bill Davisonhoz, vagy pláne nem a húszas-harmincas évek zenekaraihoz. Persze Magyarországon nem sok zenekar van, amelyik az eredeti és jó amerikai irányba húz (vannak odaát is rossz bandák dögivel). A legtöbb hazai tradicionális jazzegyüttes Benkóékon nőtt fel, következésképpen az ő angolos (de zenei, frazírozási szempontból inkább németes-magyaros) stílusukat koppintotta.

Másodszor is: a fociban sem mindig az a csapat a legeredményesebb, amelyik sztárokból áll. A Real Madrid és a Chelsea ritkán ér célba (nem beszélve a milliárdokat költő Manchester Cityről) – ott is tudatosan, „posztra” kell igazolni. S persze a jó posztjátékosokank is össze kell érni. Az alázatos, másokkal együttműködni képes sztár ritka madár. A magyar tradicionális jazzben is ugyanez lenne a helyzet. Igen ám, csakhogy nálunk nagyon kevés még az olyan zenész, akik rendszeresen szoktatják magukat a spontán helyzetekhez, váratlan kihívásokhoz, másokra való figyeléshez. Nem is nagyon működnek az ilyen jam session-szerű megoldások. Illetve többnyire alacsony nívón. Az összeszokott, összeszoktatott zenekarok, produkciók vannak többségben, de ez a tagokat egy kicsit el is kényelmesíti. Igaz ez minden zenekarra, most direkt nem mennék bele a felsorolásba (egyénekre bontva pláne nem). Legyen elég annyi, hogy láttam én már sok (egyébként jó) magyar zenekart világsztárral „produkálni”. Rosszabb volt, mint magában… Mondhatná bármelyik zenekar, hogy ők már annyi mindenkivel játszottak. Igen, de nem ugyanaz teljes zenekarként befogadni egy-két vendégsztárt, s nem ugyanaz egy-két embert kiemelni a zenekarokból, s belőlük összeállítani egy új csapatot. Volt már próbálkozás egyébként magyar All Stars-ra, nem is egyszer – nekem egyik sem tetszett igazán. Sok az elhibázott választás.
(Hangsúlyozom, ez is – mint minden ebben a posztban leírt mondat – az én személyes véleményem, valószínűleg sokan nem értenek velem egyet. Nem is kell, úgy kerek a világ.)

All Star-tagság ide vagy oda, mégis, mi az, amit Benkóék nagyon tudnak, amiért Kossuth-díj jár, amiért megy a közönség a koncerttermekbe, veszi a CD-ket és amiért ők még mindig a legismertebbek? Hagyjuk figyelmen kívül a marketing szerepét, a „jókor voltak jó helyen” igazságait és koncentráljunk a produkcióra: akár tetszik valakinek az általuk játszott zene, akár nem, el kell ismerni: az 50 év nem múlik el nyomtalanul. Pozitív értelemben sem. Egyetlen magyar zenekar sincs annyira egyben a színpadon, egynek a tagjai sem olyan magabiztosak (jó értelemben pofátlanok, mert ehhez a muzsikához az is kell – most nem idézném, mit mondott erről Joe bácsi 1992-ben), egynek a tagjai sem töltik be úgy a színpadot, mint ők. És megszokott, profi a hangzásuk. Igen, megszokott, előre borítékolható, mint a McDonalds. Tudod, mit kapsz, eleve azt is várod. És azt meg is kapod. Ez működik. Jól. Sanyi ezt tudja. Jól. Viszont más emberekkel, más összeállításban ez nem működne. Ezek az emberek össze vannak szokva, s hiába a másokkal is megtapasztalt együttmuzsikálás, mégis együtt érzik magukat biztonságban. Ez minden zenekarral így van.

Konklúzió: tegyük fel, hogy egy hazai angolos-németes-magyaros dixieland-csapatot akarunk létrehozni (szupergroupot, ugye). Akkor biztosan lenne benne Benkóékból is egy-két tag; de ha nekem kellene válogatnom, én bizony nehezen tudnék dönteni a sok hazai zenész között. Talán nehezen is találnék ebben a műfajban kiugróan jó muzsikusokat, meg hát nem nagyon szeretem a tradicionális jazznek ezt az olvasatát. Ha viszont amerikai stílusú dixieland szupergroupot akarnék, akkor több lenne benne a fiatal. Ha swing, akkor megint más a helyzet. Alapvetően bármilyen stílusú tradicionális jazz-szupergrouppal az a bajom, hogy nem vagyok biztos benne, hogy lenne-e elegendő egymást erősítő zenész Magyarországon, akik együtt jobban teljesítenének, mint más összeszokott csapat. Akkor meg minek szupergroup? Még olyan jók sem lennének, mint a Real Madrid vagy a Chelsea a fociban.

Utóhang: Ennek ellenére én is hasonló lépésre szántam el magam a Bohém Fesztivál kapcsán, s március végén Kecskeméten két héttagú szupergroup is összeáll majd. Igen ám, de ezek nemzetközi csapatok lesznek, 9 ország 14 zenésze – bő 20 év nemzetközi fesztiváltapasztalata alapján gondosan összeválogatva. Jóformán posztra igazolva. Legalábbis remélem. S talán az sem véletlen, hogy ebbe a nemzetközi csapatba csak két magyar fért be nálam: Korb Attila a Bohémektől (elsősorban harsonán, bár fog kornettezni és zongorázni is) és Bényei Tamás a Hot Jazz Bandből (elsősorban gitáron, bár fog bendzsózni és kornettezni is). Persze, ez szubjektív, és az én ízlésemet tükröző vélemény, de az eredményt mindenki meghallgathatja Kecskeméten március 27-29-én. Mást ma Magyarországon ebbe a minőségű nemzetközi felhozatalba nem mertem volna beválogatni (magamat sem, természetesen, és nem szerénységből, hanem egészséges önkritikai érzékem miatt). Ez nem azt jelenti, hogy mások nem állhatták volna meg a helyüket viszonylag jól, de az összehozott gárda azért többet tud a magyar mezőnynél. És én magam is kíváncsian várom, hogy a spontán zenélés jobb minőségű lesz-e az itthoni összeszokott zenekaroknál. Szerintem biztosan – azért választottam olyan embereket, amilyeneket. És egy kis ízelítőt kapunk az ízléses, stílusos jazzmuzsikából. Ilyen szupergroupot talán érdemes összehívni. Remélem, utólag (is) egyetértünk.

Szólj hozzá!

Címkék: jazz fesztivál kecskemét attila tamás bohém ragtime ittzés korb benkó bényei

A bejegyzés trackback címe:

https://bohem.blog.hu/api/trackback/id/tr58875444

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása