Bohémélet

Szombaton Bob Romans (a tavaly a Bohém Fesztiválon is fellépett Cell Block 7 Jazz Band vezetője) házában játszottunk. A semmi közepén egy nagy, úszásra, horgászásra és vízisportokra alkalmas mesterséges tó, körülötte nagy és szép házak. Meglehetősen pazar és gazdag környék. Ilyen helyen talán még Amerikában is ellaknék... A tópartra néző nappali előtt jászottunk, a balkon és a házi móló szolgált nézőtérül a jelenlévő 50-60 embernek. A kaják jók voltak (a piák is, no), s mindezt zenetanári fizetésből hozta össze Bob barátunk. Lehet, hogy Kalifornia mégsem fog összeomlani? (Bár két napja az azonos neműek már házasságot köthetnek az államban, ami nálam a hanyatlás jele - igaz, mások ezt haladásként élik meg.) A partin sokat nem hallottunk egymásból, de a tokokat kibontva legalább kiderült, hogy Józsi egy iskolai bőgőt kapott kölcsön (a hangok helye szigetelőszalaggal meg volt jelölve, le is szedtük gyorsan), Gyuri kölcsöngitárjának erősítve rettenetes hangja van, H. Szabó Józsi pedig vadonatúj Mapex dobszerelést kapott. Apropó, H. Szabó: kiderült (már a vízumkérelemnél), hogy hivatalosan Homoki Szabó József Károlynak hívják a pótdobosunkat. A repülőjegy esetében ezt már nem tudtuk orvosolni, úgyhogy el is tűnt a foglalása idejövetelkor (merthogy beírták az útlevél alapján a teljes nevét, az meg kiütötte az eredeti, rövidített néven futó foglalást, vagy valami ilyesmi). Ezt még meg kell oldanunk a héten, nehogy itthagyjunk az amerikaiaknak egy dobost. Egyébként most leginkább Károlynak hívjuk, Józsefből ő lenne a harmadik a zenekarban. Károly nagy fazon, lassú, kényelmes, testfetrengető beszólásai vannak és jól dobol - a napszemüvege meg egyenesen rettenetes (Zoliéval együtt).

Bob barátunk (sofőrünk és kísérőnk, pótapánk) időközben metanult vezetni - vagy csak mi szoktuk meg, de azt hiszem, ma jobb napja volt. Egyébként egész életében vezetett (munkagépeket, markolótól az erdei fanyűvő akármiig), 74 éves és nagyon rendes fazon. Apja, Jimmy Red Herring 1925-29 között könnyűsúlyú (? - welterweight) box világbajnok volt. (Most néztem meg az életrajzát a www.boxrec.com honlapon.) Néhány éve Svájcban a házigazdámról kiderült, hogy ő vezette azt a foci EB-döntőt, ahol a dánok nyertek - úgy látszik, bele-belefutunk ilyen sportos fickókba. (Na jó, mi is sportosak vagyunk, van, aki sört emelget, ma pedig 10 percet én is "gyúrtam" reggeli után a fitness room-ban - ki is tikkadtam. Ezalatt Károly - belefáradva a reggelizésbe - az ágyban heverészett, mert, ahogy ő mondta, fektetni kell a testet.)

Vasárnap du. öreg mamáknak, papáknak játszottunk (ők voltak a Northern California Jazz Club), a szünetben a közönség soraiból felmásztak néhányan a színpadra, s muzsikáltak. Ahhoz képest, hogy egynémelyik 80 fölött volt és csak amatőr zenész... Azért érdekes volt fuvolaszólót hallgatni a dixieland-nótákban. Már majd' minden számunkat eljátszottuk egyszer (Károlyra való tekintettel erősen limitált, 71 számos repertoárral jöttünk Amerikába), de azért maradt még szűz terület. Az eddigi két koncerten mindenestre nagyon elégedett volt a közönség.

Hétfőn van az egyetlen szabadnapunk, viszont partira vagyunk hivatalosak (ez nagyon rendes szokás errefelé). Keddre (a másik szabadnapra) bejött egy iskolai fellépés, úgyhogy megdolgoztatnak minket rendesen. A 9 órás időeltolódás nem túl kellemes (az esti koncertek magyar idő szerint hajnali-reggeli időpontban zajlanak), de ma legalább már 30 fok alatt volt a hőmérséklet. No, mára befejezem - egyrészt, mert így is sokat fecsegtem, másrészt mert Attila arra vár a szomszéd szobában, hogy elmenjünk vacsorázni valahová.