Joe Murányi, a Louis Armstrong All Stars utolsó klarinétosa, Roy Eldridge és minden fontos klasszikus jazzmuzsikus zenésztársa, itthon mindenki Joe bácsija ma, 2012. január 14-én 84 éves.

Boldog születésnapot, Joe! Vagyis Happy Birthday, ha úgy tetszik! Végül is amikor beszéltünk, akkor is sokszor váltottál angolra. Főleg, ha zenéről volt szó, vagy az utóbbi időben, ha a betegségedet, a nyavalyáidat taglaltad. De tavaly, mikor egyszer-kétszer felhívtalak, meglepően jól beszéltél magyarul, akkor is magyarul akartál válaszolni, amikor direkt angolul kérdeztelek. S bizony még az orvosi szakszavak egy részét is tudtad magyarul. Nem tudom, mennyire tudsz most ünnepelni, de jó lenne, ha elfelejtenéd egy kicsit azt a kórházi intenzív osztályt, ahol már négy hete vagy. Tudom, hogy gyenge a szíved és ilyenkor az ember hajlamos mást fontosnak tartani, mint a saját születésnapját. Ha veled nem is beszélhettem, de Jorunnal, a feleségeddel emailezünk, tudok rólad mindent. Azt is tudom, hogy felvidultál, amikor meghallottad, hogy neked szenteljük a két januári Bohém-klubot. Egész pontosan azt írta Jorun, hogy: "He lit up for a short moment when he heard you were going to honour his 84th birthday by playing all the tunes you have learned from him.  But then his eyes closed again." Na, ez a második mondat, ez a szemlecsukósdi, ez nekem nem tetszik, Joe! Régebben akárhányszor bementem hozzád a szállodai szobádba, Budapesten, Kecskeméten, Oslóban, szinte mindig éppen tornázgattál valamit, feküdtél a földön és mindenféle erősítő gyakorlatokat csináltál, miközben magyaráztad, hogy mi legyen az esti műsor, vagy hogy legyen a hangszerelés egy-egy számban. Amikor 14 hónapja New York-ban meglátogattunk Karacs Feriékkel, akkor is klarinétoztál egy kicsit, két operáció között is készültél arra, hogy még tudj majd játszani néha koncerten, vagy egy közeli jazzklubban.

Szóval szeretném, sokakkal, nagyon sokakkal egyetemben, ha még most is készülnél arra, hogy kijössz onnan. Hogy játszol még néhány számot. Hogy a 85. születésnapodat otthon, baráti körben ünnepeld. Ilyesmikre készülj, apróságokra! Egyelőre csak lélekben, de úgy igen! Ne hagyd el magad! És minket sem! Még nem rendszerezted a kottáidat, még nem fejezted be az Armstrong-könyvedet (mióta is írod? először tízegynéhány éve Berlinben olvastál föl nekem részleteket belőle), sőt várnak az unokáid is, a nagyobbik talán el is játszaná már neked klarinéton a Tango Palace-t.

Mi biztos eljátsszuk a tiszteletedre január 17-én Kecskeméten és 19-én Budapesten a Bohém-klubokban a Tangót, meg mindent, amit tőled tanultunk, veled játszottunk. Amikor összeszedtem a közös számainkat, akkor döbbentem rá, hogy mennyi minden apró pluszt adtál hozzá mindegyikhez. Van, amit a Te ötleted alapján hirtelen a stúdióban hangszereltünk még 1992-ben és azóta is úgy játsszuk, van, aminek a Verse-jét tanultuk tőled, van, amit a Te hangszerelésedben játszunk – és játszunk majd Murányi-kompozíciókat is. Lesz Storyville Swing és I Dig Satch. Az utóbbival kapcsolatban emlékszel, mennyit pöröltünk a harmóniameneten? De Oslóban 1997-ben magaddal vittél vendégségbe egy jazz-zenészhez, hogy el tudjuk játszani ketten és büszke voltál a dalodra A zenére és a szövegre is. Én meg rád. Meg persze arra, hogy velem akartál duóban játszani. Aztán a végén még Fodor Laci hangszerelése is annyira megtetszett neked, hogy megvetted tőle és Te is úgy játszottad azután mindenkivel. Ezek nagy elismerések voltak nekünk. Sőt, a minap találtam egy elmosódott faxot, amit 2000-ben küldtél nekem, mivel akkor került a kezedbe a neked írt számom, a Joe's Swing. Te pedig szöveget írtál hozzá, meg is voltál elégedve az eredménnyel. Most, 12 év után meghangszereltem, el is játsszuk. Azt írtad, 50-50%-ban közös a szám, szerzőtársak vagyunk. Hát akkor gyere ki a kórházból gyorsan, mert most elkezdjük játszani a Bohémekkel a közös nótánkat, dől majd a jogdíj, de azt Neked még el is kell költened! Az meg néhány év, mire eljut hozzád a jogdíj, úgyhogy pihentél már eleget azon a New York-i intenzív osztályon, ideje kint is lenned.

Azt írtad ebben a 2000-es faxban, hogy "Oh, my life's career dream was realized in August, I finally played a gig in Poland! What else is there left?" Hát, még sok minden van, rengeteg minden. És már nem Lengyelországban kell játszanod, nem is Magyarországon, vagy álmaid másik helyén, Erdélyben (ahová szintén eljutottál végül), csak otthon egy kicsit. Meg hát azért, őszintén szólva hiányzik a hangod. Az intenzív osztályra nem tudok betelefonálni. Ja, Miki üzeni, hogy bodzaszörpöt küldene, ha kijössz. Gondolom, a 2010-es már rég elfogyott...

Azt is írtad abban a faxban, hogy "Hello to all the faces (pofák!) in the band & all my thousands of fans in Kecskemét!" Hát most a Bohém-pofák, meg a kecskeméti és más magyar rajongóid ezrei, a bánki barátaid és a magyar jazz-zenészek nevében kívánok boldog 84. születésnapot! Isten éltessen, Joe bácsi!

Ui.: Még valami: Te így köszöntöttél minket a 15. születésnapunkon, a közös koncertünk végén. Hát ne feledd, odakint, a kórház falain kívül az a bizonyos Wonderful World továbbra is létezik!