HTML

Bohémélet

A Bohém Ragtime Jazz Band tagjainak (fő- és albohémek) mindennapi bohémságai és komolyságai, globális titkok a klasszikus jazz világából

Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com

Utolsó kommentek

Naptár

december 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31

Lezajlott az utolsó (?) New Orleans-i jazztemetés

2007.11.27. 23:39 főbohém

avagy meddig marad ÉLETben a HALÁLos hagyomány?
 
Szombaton New Orleans-ban eltemették a négy nappal korábban (2007. november 20-án) 100 évesen elhunyt Ernest „Doc” Paulint, az igazi ősöreg jazz egyik utolsó képviselőjét. Doc idén június 22-én ünnepelte évszázados fennállását, s két hónap híján 97 éves koráig aktív zenész maradt. Trombitás volt, mégpedig az utcai menetzenekarok egyik legjobbja volt az övé. Gyakorlatilag egyedüliként vitte tovább eredeti formájában ezt a régi New Orleans-i hagyományt. (Csak zárójelben: nálunk a rézfúvósok a szimfonikus zenekarokból az átlagnál nagyobb fizikai megterhelés miatt jelentős korengedménnyel mehetnek nyugdíjba, érdekes módon a jazztrombitások odaát sokáig bírják. Láttuk-hallottuk mi még Doc Cheatham-et játszani 92 évesen Svájcban, de hát játszottunk is együtt Kecskeméten Glenn Miller és Benny Goodman egykori első trombitásával, Zeke Zarchyval, aki akkor, 81 esztendős korában is irigylésreméltóan fitt volt és ráadásul jó hangon, hibátlan technikával trombitált.)
 
Szóval Doc Paulin maga volt a New Orleans-i jazz. Kreol-francia családból származott (ez anyanyelvére is értendő), ifjúkorában nap mint nap a legendás öregekkel együtt játszott, Kid Ory, Papa Celestin és mások voltak állandó zenésztársai. Mikor saját zenekara lett, igyekezett rendszeresen munkát biztosítani az ifjaknak (és, nem úgy, mint más zenekarvezetők, meg is fizette őket). Így biztosította egyrészt saját számára az utánpótlást, másrészt a műfaj továbbélését. Volt, hogy 16-17 éves zenészpalántáknak adott munkalehetőséget. (Na ja, a Bohémba Attila 13 évesen került – nézett is nagyot az Oslo Jazz Festival veteránokhoz szokott közönsége.) Olyan nevek (illetve a nevek viselői, hehe) kezdtek Docnál játszani, mint Leroy Jones, Gregg Stafford, Mark Brooks, Freddie Lonzo, Dr. Michael White. (Utóbbi két éve itt volt a Debreceni Jazz Fesztiválon, mi idén Asconában hallottuk valamennyiüket.)
 
Az utóbbi évtizedben Doc Paulin csapata is egyre kevesebb autentikus jazztemetésen muzsikálhatott, hírek szerint évek óta nem is nagyon zajlott ilyesmi New Orleans-ban. (Ugye ilyenkor a Just a Closer Walk With Thee-vel és más himnikus nótákkal lassan kísérik ki a halottas házból a temetőbe az elhunytat, majd a szertartás után gyors, pergő ritmusú dalokkal térnek vissza – a gyásznép végig a zenekar mögött ballag, visszafelé inkább táncol.) Most mégis volt egy jazztemetés szombaton, hiszen Doc ismerőseiből jelentős méretű zenekar is szerveződött. Én azért (az amerikai hírforrásokkal ellentétben) úgy gondolom, lesz még ilyesmi odaát – hogy meddig él majd a hagyomány, persze fene tudja. Mindenesetre két éve a Farkasréti temetőben is volt hasonló: egy jazzőrült magyar szervezte meg (sőt, fizette ki előre) a zenekart a saját temetésére.

Szólj hozzá!

Címkék: jazz attila miller benny glenn bohém bohem ragtime zarchy goodman cheatham doc paulin

A bejegyzés trackback címe:

https://bohem.blog.hu/api/trackback/id/tr27244953

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.