HTML

Bohémélet

A Bohém Ragtime Jazz Band tagjainak (fő- és albohémek) mindennapi bohémságai és komolyságai, globális titkok a klasszikus jazz világából

Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com

Utolsó kommentek

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Abendland

2012.02.07. 02:26 főbohém

Január végén villámlátogatást tettünk Német(al)földön: négy nap alatt öt Bohém-koncertet abszolváltunk, az elsőt a kiváló boraira büszke Rajna-parti Oestrich-Winkelben (tiszta Kiskőrös, csak folyója van), utána négy koncertet Hollandiában. Arrafelé is mindig jó hangulatúak a koncertek, az ilyen párnapos turné (a kevéssé rázós utak ellenére is) jól összerázza a csapatot, de egy-két dolgon azért minduntalan elgondolkodunk – s mostanában már derék vendéglátóink is.

1. Ami a legszembetűnőbb, az a közönség életkora. Ez mindig így volt, de valahogy míg mi, Bohémek mindig fiatalodunk, addig a közönségünk egyre csak öregszik. Pár éve már ők is kezdték kongatni a vészharangot, aggódnak, hogy nem lesz utánpótlásuk, de a fene nagy jólétben nem nagyon ébredtek időben. Azért jó látni, hogy a mi hatásunkra mindig megfiatalodik a ráncos közönség is és veszik a lapot, ha hülyeségről van szó. A nagy közös Oh Yeah-t mindenütt elsütöttük, megtekinthető minden koncert ilyetén hozadéka a http://www.facebook.com/OhYeahDay oldalon, a gördülékenyen megértett feladat közös végrehajtásában mindenütt nagy lelkesedéssel vettek részt a matrónák és patrónák :-)

2. A másik érdekes, az itthonihoz képest merőben szokatlan jelenség, hogy kint a zenészek járnak koncertre. MINDEN fellépésünkön több zenész volt, egyszer a szervezők szerint két komplett zenekar ült a nézőtéren, egyszer 25 zenész volt a 200 fős közönségben. S az utolsó koncertre is elhozta egy tubás a zenekarát, mert előző nap hallott minket másutt, s kiadta az ukázt a csapatnak, hogy ezt hallaniuk kell... Hm, elismerésnek merészeltem venni a gesztust...

3. A harmadik, hogy nem csak itt nálunk, de ott is válság van. Sorra szűnnek meg a jazzfesztiválok, egyensúlyoznak a jazzklubok a nemlét és az éppencsakműködés vékony mezsgyéjén, a közönség pedig (túl azon, hogy öregszik) nagyon válogatós: nagyon megnézik az emberek, hogy mire adnak pénzt, sokkal jobban, mint 8-10 évvel ezelőtt. Ma már semmit nem vesznek feleslegesen, CD, DVD vásárlására is alig van igényük. Az élőzenét szeretik, de az állami, önkormányzati ezirányú támogatásokat erősen szűrik, sokhelyütt meg is szüntetik, így egyre kevesebb az élőzenés lehetőség – legalábbis jazzben ez a helyzet. A jazz (a klasszikus jazz is) mindig rétegzene volt, ritkán játszottunk sokezres tömegeknek (sőt, a néhányszázas is már nagyon jónak számít, sokszor még fesztiválon is), de ezen a turnén pl. 200 volt a legnagyobb nézőszám.

A pénteki német koncertünkön kicsiny, de lelkes közönségünk zöme a Rheingau Jazzklub erősen idősödő tagságából került ki, 82 éves neves jazzklarinétostól a Bohémeket régóta tisztelő (és ennek mindig hangot is adó) stüszivadász-kalapos ügyvéd-harsonáson keresztül a minket rajongásig szerető (és a hét évvel ezelőtti ottani fellépésünk napjára is emlékező) hölgyrajongóig. A kiváló hangulatot csak fokozta Herbert Christ barátunk színpadra lépése két számban (ő jön majd a március végi Bohém Fesztiválra is).

Sassenheim, ez a Hága és Rotterdam közelében fekvő kisváros adott otthont a második koncertünknek, itt egy nagyon átgondolt, koncepciózus jazzsorozat része voltunk: októbertől márciusig van havi egy koncert, s ennél az évi hat koncertnél többet nem is vállalnak. Ezt viszont rendesen megcsinálják, kiváló helyszínnel, nagyszerű zongorával és dugig teltházzal. Hollandokat alig-alig engednek oda, a klasszikus jazz legjobbjaiból szemezgetnek, igazi elismerés ott játszani, tőlük jött az alapmeghívás is, ami köré a turnécska szerveződött. (És itt készített rólunk egy szakajtó fényképet a legismertebb holland jazzfotós, Foppe Kooistra; ezekből most hármat mellékelek a poszthoz.)

Vasárnap következett két kisváros, Gorinchem, majd Zutphen, utóbbiban egy elegáns étteremben játszottunk, közösen a Limehouse Jazz Banddel. Utána drága rajongónk, Robert Duis (a Limehouse JB zenekarvezetője) falujában aludtunk, másnap délelőtt beültünk kávézni Hollandia legrégebbi, a XV. sz. óda működő kávéházába (De Waag, a kicsiny Doesburg városkában, a nyitáskor nyilván nem kávét mértek még), ahová Mr. Duis minden nap 11-kor ellátogat, szigorúan a Jaguárjába ülve téve meg a háza és a kávéház közötti 150 m-es távot. Itt előadta nekünk (már nem először), hogy mi vagyunk Európa legjobb zenekara, majd félórába sűrítve meg is okolta, hogy miért. Visszamosolyogtunk és mondtuk neki, hogy mi is szeretjük őt, de nem csak ezért... (Ő meg Puskást szereti, látta is régen focizni, odavan érte.) Egyébként Duisfalván magánszálláson aludtunk, én Attilával a jaguáros Robert házában, a többiek hatan egy Bed & Breakfast ellátást nyújtó helyi néninél, akit évtizedekkel ezelőtt végképp kihunyt lelkesedése és szemmel látható ráncosodása láttán rögtön elneveztek Fonnyadt Virágnak. Kiderült, hogy leánya is van, finoman szólva kevésbé fonnyadt, s az ifjú szépség ráadásul valamicskét magyarul is tud (neki a csodálkozástól elfelejtettek indián nevet adni). Viszont az egyik ágy erre lejtett, a másik amarra, a harmadik fél métert süppedt középen, állítólag nem lehetett aludni, s volt, aki a fürdőszobától is megijedt a De Waaggal vetekedő korú házban. Lehet, hogy Fonnyadt Virág a ház fennállása óta ott van, s már 600 éves és tulajdonképpen nagyon jól tartja magát???

Zárásként még január 30-án, hétfőn játszottunk Eindhoven külvárosában, a hónapról hónapra kiváló zenészeket felvonultató Burgundy Street Jazz Clubban. Itt már erősen érződött mindenkin a minél előbbi hazaindulás szándéka, figyelmetlenek voltunk, én konkrétan kakát-bakát össze bírtam hegedülni-zongorázni. De azért itthon már két köszönő email várt minket, az egyik bácsi azt állította, hogy az elmúlt években mi voltunk ott a legjobb zenekar. Majd megadom neki Duis címét, sörözhetnének együtt rendszeresen, s ihatnának az egészségünkre :-)

Mondanom sem kell, hogy a szervezés zenész szempontból meglehetősen kényelmes volt, kiváló szállásokat kaptunk (Fonnyadt Virág kivételével), kiadós meleg kaját a koncertek előtt, 4-5 piajegyet a játék idejére. Utóbbinak különösen a vasárnap délelőtti koncerten vette hasznát néhány Bohém, mivel miután megitták az itthon szokásos sörmennyiséget, hamar kiderült, hogy a bekebelezett 10%-os belga sör (Prestige) hatása jóval felülmúlja a 4,5%-os magyar komlólé fogyasztás után jelentkező következményeit. Meg is kellett állni minden benzinkúton csoportos vizelésre, amit Zolika azzal színesített, hogy felvette elborzasztó szemüvegkollekciójának legidétlenebb darabját (ld. a képen), s mindenkinek bemutatkozott, a hölgyeknek pedig udvarolt egy sort. Soha rosszabb hosszú hétvégét!

Ui.: Nyáron ismét járunk arrafelé (útban Londonba), s mire most hazaértünk, már megszerveztek két koncertet számunkra és természetesen a doesburgi szállásunkat: hat Bohém már alig várja, hogy ismét Fonnyadt Virág lehetetlen ágyaiban próbálja végiggimnasztikázni az éjszakát.

Szólj hozzá!

Címkék: jazz németország hollandia kecskemét eindhoven band bohém ragtime ittzés korb doesburg oestrich winkel sassenheim gorinchem zutphen waag

A bejegyzés trackback címe:

https://bohem.blog.hu/api/trackback/id/tr544073938

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása