A hét első felében Nógrád megyében jártunk a Bohém Trióval. Ifjúsági koncerteket adtunk, amire kidolgozott koreográfiánk van, tudjuk, hogy mit lehet 45 percben elmesélni és elzenélni a jazzről és a ragtime-ról úgy, hogy érdekes is legyen, kerek is legyen, s jól is érezze magát a közönség. Azért mindig újítunk valamit. Most éppen megtáncoltattuk a közönséget.

Mivel a ragtime-tánc elődje, a cake-walk rendkívül egyszerű, tulajdonképpen járni kell, csak egy kicsit furcsán, a második nap első koncertjén kihívtam egy önként jelentkező kislányt, akivel megmutattam a többieknek a cake-walk-ot (nem biztos, hogy teljesen hiteles volt, de vidámságra okot adott). A második koncerten aztán hely is volt, mert a színpad előtt játszottunk, s egy hirtelen ötlettől vezérelve felhívtam a színpadra a közönséget, jöttek is, kisiskolások és főleg óvodások. Vagy ötvenen. Később Pásztón még a hetedik-nyolcadikosok közül is többen „színpadra léptek”. Orbitális bulik voltak :-)

Volt még egy maradandó élményünk a magyar valóságról (jövőről?): a koncert elején bemutatjuk, hogy mindent lehet jazzesen (ragtime-osan) játszani. Ehhez többféle dallamot szoktunk használni, a legjobb, amikor egy éppen születésnapos gyereknek énekeljük el a Happy Birthdayt (ezt mindig, mindenhol minden gyerek ismeri, a legkisebbek is; természetesen angol szöveggel – hihetetlen). Fel is tettem Érsekvadkerten a kérdést, hogy kinek van születésnapja. Nagydarab barátunk az első sorban azonnal jelentkezik – tanárnéni pedig arcát a kezébe temeti, majd csóválja a fejét, hogy dehogy van annak a büdös kölöknek születésnapja… Mit lehet tenni, ha már ő azt mondja, akkor neki éneklünk. Végül is a jazz a lényeg, nem a születésnap. Következő kérdés: hogy hívnak? Anélkül ugye nem tudjuk névreszólóan elénekeltetni a gyerekekkel a dalt. A válasz: Virág(h) Dzsuliánó. Hú, basszus, ezt nehéz ráfűzni a dallamra, kérdem, drága Julianus barát, nem lehetne inkább Gyula, úgy egyszerűbb lenne. Határozott fejrázás: nem. Jó, rendben, akkor Happy birthday, dear Dzsuliánó, happy birthday to you. (A tanárnéni szerint a naplóban talán Julianus van bejegyezve, de nem biztos benne, az biztos, hogy Dzsuliánónak kell szólítani.) Az már más kérdés, hogy a Dzsuliánó mellett ülő sorstárs végig jelentkezett az egész koncerten, s be is kiabálta többször, hogy őt bizony Lakatos Józsikának hívják, s ha lennénk olyan kedvesek, énekelnénk el neki is, mert neki is ma van a születésnapja. Nem énekeltük. Viszont a két „iskolarossza” még táncolni sem jött fel a végén. Őket talán nem sikerült megfogni…